HAJTÁS ELEKTRONIKA

A Hajtás Elektronika Kft. 1995-ben alakult az Elin- Vilati, illetve az Elin Rendszertechnika Kft. megszűnése után.
Folytattuk az 1990-ben megkezdett tevékenységünket, a frekvenciaváltós hajtás rendszerek kiépítését a hazai piacon.


Az elsők között alkalmaztuk a frekvenciaváltós hajtásokat az iparban.

Erőművi, vízügyi és olajipari szakemberek részére szakmai látogatásokat szerveztünk Ausztriába, ahol lehetőség volt megismerni a jól bevált megoldásokat.
Az első megrendelések után már hazai referenciákkal is rendelkeztünk, és a szakmai konferenciákon már ezekre is tudtunk hivatkozni. A 90-es évek közepétől egyre többen kezdték alkalmazni a frekvenciaváltókat, látva az energia megtakarításból eredő rövid időn belüli beruházási megtérülést.
A frekvenciaváltós hajtásokkal nagy pontosságú szabályozásokat sikerült megvalósítani. A kezdeti időszakban telepített berendezéseknek egy része, közel 3 évtized után, a mai napon is üzemel.

2010-ig az osztrák VA Tech Elin EBG Elektronik GmbH frekvenciaváltóinak és motorjainak voltunk a kizárólagos magyarországi képviselete.

2010. után az új tulajdonos, a Schneider Electric szállította a korábbi Elin frekvenciaváltókat részünkre. Ekkor lettünk a Schneider Electric Zrt. partnere, és a továbbiakban fokozatosan áttértünk az Altivar (ATV) sorozatú frekvenciaváltók forgalmazására.
Rendszerbe illesztjük a legújabb fejlesztésű frekvenciaváltókat, lágyindítókat, elvégezzük a karbantartási munkákat, vállalunk frekvenciaváltó javítást, soron kívüli üzemzavar elhárítást.

Frekvenciaváltó szerviz szolgáltatásunk keretén belül igény esetén tartalék frekvenciaváltót biztosítunk a javítás időtartamára 0,75kW - 315kW-ig.

frekvenciaváltók lágyindítók telepítése rendszerbe illesztése

Az általunk szállított berendezések, rendszerek üzembe helyezését főképpen mi végezzük el.
Az üzemviteli körülményeknek megfelelő programozás, beállítás fontos feltétele a későbbi
hibamentes működésnek.

tervezés - kivitelezés
3db 220kW-os Schneider Electric ATV630 PROCESS frekvenciaváltó PLC vezérléssel. 2018-as projekt

INDUSTRIA Nemzetközi Ipari Szakkiállítás

2006 | 2007


2006_Industria600

Industria 2006 - 2007


 

Elérhetőségeink


1028 Budapest Hidegkúti út 283

+36 (70) 317 7776

+36 (70) 703 8112

 hajtas@hajtas.hu